Szórakozás

Stahl Judit a visszavonulást fontolgatja?

Az egykori híradós komplett birodalmat épített főzőműsorára alapozva. Sikeres vállalkozásait azonban takarékra kapcsolná a jövőben, hogy kislányával tölthesse idejét.

Stahl Judit szinte egyik pillanatról a másikra váltott híradósból szakáccsá. A döntés elé akkori csatornája kényszerítette, miután úgy gondolták, a két imidzs nem fér meg egymás mellett. Juditnak azonban nem volt kérdés mit választ, hiszen ahogy Veiszer Alindának az Alexandra Pódiumon elmondta, számára nem kihívás a konferálás és a súgógépről való olvasás.

Stahl kétségtelenül jól döntött. Főzős műsora, melynek készítését 12 éve saját maga finanszírozza, mai napig sikeres. Erre épített vállalkozása – receptkönyvei, újságja, nemrégiben nyitott webshopja – pedig jelenleg is felfelé ível – írja a Bors. A jól menő üzlet a tavalyi évben 272 milliót hozott a konyhára a Blikk szerint, ám Stahl azt pedzegeti, hogy feladja mindezt, hogy kislányával lehessen.

“Szeretnék minél többet Hannával lenni, visszavenni a munkából” – monda a tévés Veiszer Alindának. Az interjú után a Bors rákérdezett, hogy a visszavonulást fontolgatja-e, melyre Judit úgy válaszolt: erről inkább januárban beszélne bővebben.

Fotó: Hír24

Ajánlott videó

Olvasói sztorik