Szórakozás

VV Attila vigyázzba állította a VV7 játékosait

Az ötödik széria nyertese, Knapp Attila meglátogatta a kiválasztott Zsút, a többieket pedig kizavarta a kertbe.

A VV7 első párbajára vasárnap este kerül sor, ezért a nyolc jelet begyűjtött Zsuzsa máris felhasználta szuperképességét, amelynek értelmében egy korábbi játékos látja el tanácsokkal. A Való Világok történetének egyik legeszesebb és legtaktikusabb nyertese, VV Attila érkezett hozzá, hogy felkészítse a Vikcsuval való párbajra. A VV5 győztese határozott belépője után mindenkivel magázódott, csendre intette a játékosokat, majd kitessékelte őket a kertbe. Reninek nem igazán tetszett a parancsolgatás, de Fanni és Dóri olvadoztak tőle, szerintük Attila egy igazi férfi (… akinek azonnal ledobnák a bugyijukat – ez persze csak a mi rosszindulatú feltételezésünk).

Eközben a Zsút támogató “csapat” két főről, egyre esett vissza, ugyanis Robin nem bírt a lelkiismeretével és átállt Vikcsuhoz, akit igazából nagyon kedvel. Ezután a két tábor belekezdett a kampányba. Zászlókat készítettek, és frenetikusan jó (… nem igaz) indulókat írtak, majd egy erőpróbán is összemérte erejét a két párbajozó. A táskatartásba Zsu fáradt bele hamarabb, ami miatt el is tört nála a mécses.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik