Szórakozás

Átlagosan 40-60 ezer forintba kerül a karácsony (X)

A karácsonyi kiadások között a szeretteinknek szóló meglepetések megvásárlása jelenti a legnagyobb tételt. Ilyenkor az ember a szokásosnál ajándékozóbb kedvében van, ami több tízezer forintos többlet költséget is jelenthet. A legfontosabb persze mégis a család és a szeretet - derül ki a múlt heti kutatásunkból, melyet közel fél ezren töltöttek ki.

Az emberek többsége saját bevallása szerint már jóval az ünnepek előtt beszerzi a meglepetéseket szerettei számára – legalábbis ez derül ki a múlt héten futó kérdőív válaszaiból. Van, aki egész évben vásárol (17%), minden huszadik kitöltő már nyáron elkezdi a beszerzést, de a valódi láz Advent idején érkezik. Ilyenkor lepik el legtöbben (megkérdezettek 40%) a kereskedelmi egységeket.


A kérdőívet kitöltők többsége szerint a legnagyobb tételt – a karácsonnyal kapcsolatos kiadások között – az ajándékok vásárlása teszi ki. Az emberek átlagosan 5400 forintot áldoznak egy-egy szerettük megajándékozására, és fejenként 8 embernek szánnak csomagot a fa alá. A karácsonyi ünnep az öröm mellett megterhelést is jelenthet a családi kasszának. A kitöltők legnagyobb része 40-60 ezer forint közötti kiadásra számít. A megkérdezettek fele ezt a kiadást az aktuális havi fizetésből próbálja megfinanszírozni, negyedük korábban félretett pénzből vásárol, de ilyenkor jelenthet segítséget például a különböző kártyákon gyűjtött pontok beváltása is, amivel a válaszadók 3%-ka rendszeresen él is – tudtuk meg dr. Rajmonné Veres Ibolyától, az OTP Bank Fogyasztási Hitelek Főosztályának igazgatójától.

Mankóként szolgálhat karácsony idején egy olyan banki termék, amivel egyaránt finanszírozhatók a kiadások, és gyűjthetők a vásárlásra költhető pontok is – hívta fel a figyelmet az igazgató. Az OTP Multipont hitelkártyával tulajdonképpen a bank pénzét használja az ember, hiszen míg a hitelkártyakeret terhére vásárol, a saját pénzét szabadon használhatja. Ráadásul olyan előnyök járnak vele, mint a kiemelkedően magas négyszeres pontgyűjtés, azaz minden elköltött 100 forint után 4 ajándékpont jár – a kijelölt Multipont partnereknél történő vásárlás esetén. A gyűjtött pont azonnal felhasználható, és nincs felső korlátja sem. Annyit gyűjtögethetünk, amennyit csak akarunk. Pontbeváltásra pedig széleskörű partnerhálózatban van lehetőség, így a hitelkártya-igénylők sokkal nyugodtabban készülhetnek a következő ünnepi szezonra, és az addig gyűjtött pontokat és kuponokat is ajándékok vásárlására fordíthatják majd. Dr. Rajmonné Veres Ibolya hozzátette, alapvető szabály, hogy csak olyan tételt finanszírozzon az ember a hitelkártyájával, amit amúgy is megengedne magának, azaz ne csábuljon el az indokolatlan költésre.

Az anyagiakon túl azonban a karácsony valódi üzenete a szeretet. A kérdőívet kitöltők kétharmada szerint a legfontosabb, hogy ilyenkor együtt van a család. De persze van, akinek az ajándékozás és a finom ételek, vagy éppen az okozza a legnagyobb örömöt (a kitöltők 10%-ának), hogy ilyenkor nem kell dolgozni, vagy iskolába menni.

A tájékoztatás nem teljes körű. Jelen hirdetés nem minősül ajánlattételnek, célja kizárólag a figyelem felkeltése. Részletes feltételek: www.otpbank.hu, 06 1/20/30/70 366 6666, 06 40 366666

2014. július 1-jétől érvényes THM értéke: 35,98%

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik