Szórakozás

VV7: Laci nem örül a Dóri-Robin románcnak

A villában dübörög a féltékenység, no és a szoliőrület.

Laci menthetetlenül belezúgott a VV7 plasztikcicájába – legalábbis minden jel arra mutat, hogy a villamacsó nem tudja elengedni a Dórival töltött első pár nap emlékét. A szőke aktmodell ugyanis Robinnal flörtölgetett, majd ráadásul még az ágyába is csalogatta; egyelőre csak egy alvás erejéig, de ugye ki tudja mit hoz még a jövő… Laci mindenesetre nem viseli jól a látványos románcot, még kisiskolás énje is előbújt és vízzel töltött óvszert dobott a az elsőéjszakás páros ágyára. 

Megérkezett végre a várva várt szolárium is a villába, aminek a szuperképességek kiosztása szerint Dennis a “tulajdonosa”. A fiú egyelőre még olcsón osztogatja a zsetonokat, aminek legjobban természetesen a szolifüggő Fanni örül, aki gyakorlatilag a szoláriumban élne, ha tehetné, és alig várja, hogy még a “bimbije is fekete legyen”. A nem pont az eszéért szerethető lány elárulta, hogy a szolitól megkap mindent, amit egy férfitól nem, és egy második Beyoncénak érzi magát a gépben feküdve. Khm.

Megválasztották a villa eszét és ostobáját. Előbbinek Danit, míg utóbbinak Edinát szavazták meg a lakók. Meglepő módon Fanni csak a második helyen végzett, és ugye nem az okosak versenyében.

Ezen a játékon felbuzdulva két csoportra is osztották a játékosokat, akiknek így eszes és ostoba párokra osztva kellett kérdéseket megválaszolni. Ebből igen érdekes jelenetek születtek, amiből már egy kis előzetest az összefoglaló előtt is megnézhettünk.

Ezenkívül pedig nem egyértelmű, hogy Zsuzsa vagy Reni parázik-e jobban a várható párbajtól. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik