Szórakozás

Piásan mondott verset Gesztesi Károly

Kínos helyzetbe került a színész, amikor ittasan belesült a versmondásba egy budapesti luxusszállodában.

Nagyon ciki pillanatokat élhettek át az egyik budapesti luxusszálloda vendégei, ugyanis az előre meghirdetett versekről szóló esten Gesztesi Károly képtelen volt felolvasni a neki szánt három költeményt. A színész jó pár pohár bort és whiskyt felhajtott, a Blikk szerint ez akadályozta meg feladata teljesítésében.

Végvári Tibor szerzeményeit adták elő a színészek. A Jóban Rosszban sztárja, Baronits Gábor letudta a saját részét, majd szólította volna a színpadra Gesztesi Károlyt, ám kollégáját nem találták – a szálloda előtt cigizett. Négy hegedűs diszkréten játszott, amíg előkerítették a sztárszínészt, aki utóbb rogyasztott térddel, szinte kóválygott a színpad felé. Szemmel láthatóan már nem volt szomjas. Ezt támasztotta alá az is, hogy képtelen volt normálisan felolvasni a verseket. Azt mondta, a nagy sötétben nem látja a betűket, csak akkor tudta elkezdeni, amikor Hajdú Péter odaugrott és okostelefonjával megvilágította a papírt. Ám sokszor még így is elakadt, ilyenkor Hajdú súgott neki.

A nézőtéren ülők közül néhányan derültek a látottakon, mások kínosan feszengtek, kimentek a helyiségből. Végül három vers helyett kettőt tudott üggyel-bajjal elmondani, majd amikor próbált letalálni a színpadról, Hajdú és Végvári nyúlt a hóna alá, és segítette el a lépcsőig, mint valami aggastyánt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik