Szórakozás

Folyton marta egymást Janza Kata és testvére

A színésznő egy időben annyit bunyózott a testvérével, hogy csak a szerencsének köszönheti az életét.

A jó testvérek nevelésével kapcsolatban hívták meg vendégként Janza Katát az RTL Klub reggeli műsorába. Az egyik műsorvezető, Teszári Nóra a felvezetőjében elmondta, hogy bár nagyon szerette a testvérét, gyerekként sokszor püfölték egymást. Innen terelődött a szó Katára, aki időnként komoly verekedésekbe is keveredett az öccsével.

“Egyszer a Frigyes nevű öcsémmel odáig fajultak a verekedési szokásaink, hogy ha az anyuék akkor nem jönnek haza, akkor nem tudom, hogy élünk-e ebben a pillanatban. (…) Emlékszem, ki kellett tapasztalni, hogy a másiknak mi a gyengepontja. Köztünk csak négy év van a tesómmal, és ha a hajához hozzáfértem, akkor győztem” – mondta a 8:08 Minden Reggelben Janza Kata, akinek anyukaként is kihívást jelentett a testvérek közti konfliktusok kezelése.

“Arra kellett odafigyelnem, hogy a Janka felmérje, a testvére még kicsi a bunyózáshoz, ő pedig túl méretes ahhoz, hogy odafigyeljen, nem nyomja-e maga alá a kicsit” – tette hozzá a színésznő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik