Szórakozás

Győzike Berkit kóstolgatja

A műsor nélkül maradt showman úgy érzi, hiba volt őt kirúgni az Édes Életből.

Gáspár Győző kissé leragadt, és még mindig a műsorról levett napi reality miatt búslakodik. No és persze bűnbakokat keres, és talál is. Győzike most éppen úgy véli, Berki Krisztiánt túlságosan sztárolni kezdték, pedig ő sokkal jobb nézettséget tudott volna hozni a csatornának. Így vall erről a Facebookon (javítás nélkül – a szerk.):

“…TV2-nél a feladatom elvégeztem jól, rosszul azt itélje meg a közönség. A feladatot elvégeztem úgy hogy a száraz ötletekből műsort csináltam. Sikerült felhozni a műsort úgy hogy az mindenkinek megfeleljen! Amikor szépen futót a műsor, elkezték sztárolni a Berkit, gondolták hogy majd ő lesz a fő fő produkció a műsorban. Engem pedig szépen elrendeztek és kirugtak! A műsor “édes élet” napi szinten nézettség csökkenésbe kezdet,végén ott tartót már hogy nevetséges százalékot nem tudtak elérni nézettségbe. “Rá jöttek” hogy a Berki mégsem alkalmas a feladatra!! Persze ezt senki nem vállalja mert ügye a Berki a sztár! Nekem ez nem fáj, én tudom amit tudok a Berki meg na mindegy. Tehát engem vissza hívtak hogy valami nézettség legyen.” Nagyképűnek tűnök most igaz? Neem ez az igazság”. Úgy gondolom hogy amennyire tudtam vissza is hoztam a műsort, de kevés volt! Én mindig próbáltam életszerű dolgokat csinálni, persze volt játék stb. De nem mutatok többet mint ami vagyok. Nekem nem tellik aranyrúdra…” – írja Győzike.

Kíváncsian várjuk, Berki Krisztián vajon reagál-e az őt ért kritikára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik