Szórakozás

VV7: Máris megvan a villa első szerelmespárja?

A villa macsójának éjszakája adta a Való Világ legújabb összefoglalójának alapját, de "hatalmas" barátságok is köttettek a második napon.

Kezd beindulni az élet a frissen festett villa falai között. Legalábbis Laci, akinek meggyőződése – és saját elmondása szerint tapasztalata is – hogy minden nő őt akarja, kőkeményen rámozdult az aktmodell Dórira, akit még arra is sikerült rávennie, hogy otthagyja újdonsült öribariját, Vikcsut – aki naná, hogy jól megsértődött ezen -, és mellé költözzön be éjszakára.

Dóri ugyan boldogan cuccolt, – és masszírozott, és masszíroztatott, és ölbe feküdt, és gyakorlatilag le sem vált a fiúról – viszont a cseles stáb egy kis csavart rakott Laci gondosan felépített tervébe. Ugyanis szexi táncversenyt kellett tartani, aminek eredményeként Fanni és Laci, mint legszexibbek, együtt kellett (volna), hogy töltsék az éjszakát. Istenes Bence szerint persze soha nagyobb baja ne történjen, mint hogy két ilyen csaj közül kelljen választania. No de a Dóri becserkészésébe “rengeteg munkát fektető” Laci végül nem teljesítette a feladatot, és a modellt átölelve tért nyugovóra. Ebből pedig büntetés lett, a két szexinek összebilincselve kell töltenie a következő napot.

Fotó: RTL Klub 

Megérkezett a tegnapi beköltöző, Edina is, akitől – persze, hogy a háta mögött – nem nagyon voltak elragadtatva a villalakók. Viszont többek közt Edina kicikizése is alapot adott ahhoz, hogy a Dóri-Laci pároshoz becsatlakozzon Dennis is, akik így már közös “barátságtetkón” gondolkoznak, és mindig össze akarnak tartani. Na erre külön kíváncsiak leszünk, így túl már 6 VV szérián….

Ami még volt:

Fanni szerint Daniból simán “Alon Dalont” lehet faragni. Alon Dalont, tényleg.

Szintén a nagyon okos Fanni megjegyzése a tájszólással beszélő Edinának: “De te nem vagy magyar?” “Dehogynem, erdélyi vagyok!” “Tudtam! Tudsz káposztát főzni?”

Dennis egy kis Aurelio-feelinget árasztott magából, miközben az ágyra szórt rózsaszirmokat az alsógatyájába tömte, és a pucér fenekéhez dörzsölte, majd szétszórta a szobában.

VV Maci nyerési és fogyókúrázási céllal beköltözött a villába.

Lilu és Bence átmentek teljesen idétlenbe, úgy látszik a villalakók némiképp rossz hatással vannak rájuk.

Éva és Aurelio meglepően visszafogottan vezetik a BeleValót.

Ajánlott videó

Irtózatosan nagy a takarmányhiány az Alföldön, márpedig ha nincs mit adni az állatoknak, nem lesz se tej, se hús. Kisújszálláson már csak egy kisüzemi marhatartással foglalkozó gazda maradt; a család kétségbe van esve, sorra vágják le a tejelő állatokat. Ha nem kapnak segítséget, évtizedek munkája megy veszendőbe.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.