Szórakozás

Itt a Rising Star első kilenc továbbjutója

Vasárnap este kiderült, hogy kik a TV2 tehetségkutatójának első továbbjutói. Van köztük hiperaktív sztárcsemete, takarítónő, és híres színésznő is.

Az utolsó dózis őrület után az első teljesen élő adásra összekapta magát a Rising Star. A TV2 újszerű tehetségkutatójának első részei még nem voltak teljesen egyben szerkesztésileg és műsorvezetésileg, a zsűri is izzadtságszagú volt egy kicsit, ám végre magukhoz tértek. KERO, Pásztor Anna, Mező Misi és Feke Pál is jól alkalmazkodtak az élső show-hoz, bár őszintén szólva túl nagy hangsúly nem került rájuk. Az előválogatókon továbbjutott versenyzőkre ugyanis a nézők is szavazhattak egy mobilapplikáción keresztül. Ez a megoldás ötletes volt, és egész jól működött, már csak akkor lenne teljesen tökéletes, ha a TV2 minden letöltőnek egy mobiltöltőt is ajándékozna, ugyanis a két órás folyamatos igénybevételt kevés okostelefon bírja ki egy szusszal.

A Rising Star első kilenc továbbjutóján jól látszik, hogy a műsor a nézők érzelmeit célozza, szorongatja, és addig nem engedi el, amíg a kék gombra nem kattintanak. Bejutott ugyanis a 15 éves cuki Kovács Gyopár, a nézőknek fürdés közben tökéletes felsőtestet villantó Alfréd, a magyarul alig beszélő Beny Perez és Michel Carballo, Takáts Tamás enyhán hiperaktív fia, Takáts Máté, az egykoron már befutott, az anyaság után visszatérő színésznő Udvarias Anna, a lassan kétgyerekes apukává váló 18 éves Ádám Krisztián, az Instagramon kersztül pályázó Fórizs Olivér, a békéscsabai Szabó Anita, valamint az ország legjobb hangú és legcukibb arcú takarítónője, Mráz Anita.

A TV2 tehetségkutatója jövő héten is casingadással folytatódik, amelybe a szerkesztők egy kis extrát is belecsempésztek. Vasárnap délutántól ugyanis az egyik bevásárlóközpontban élő válogatóval készülnek, ahonnan egy játékos pluszban bekerülhet a mezőnybe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik