Szórakozás

Király Linda: Már itt vagyok itthon

Az Amerikában felnőtt énekesnő elárulta, már Magyarországot tekinti otthonának. Itt indult be zenei karrierje, és ma már szinte minden ideköti.

Korábban a témában:

Király Lindával legújabb színházi szerepe, a Játékkészítő kapcsán beszélgetett a Nők Lapja Cafe munkatársa; a beszélgetés során az énekesnő amerikai múltja, és a magyarországi kezdetek is szóba kerültek.

“Szerencsés vagyok, hogy sokfelé élhettem, de tudod, mégis csak Magyarországon imádok a legjobban lenni. Talán mert itt gyógyult meg az anyukám. Mi azért jöttünk haza, mert súlyos beteg volt, és az volt az utolsó kívánsága, hogy a szülőhazájában tölthesse az élete hátralévő részét. Mit mondhat erre egy család? Összepakoltunk, hazajöttünk. (…) Presser Gábor „Szerelem utolsó vérig” című dalával ismert meg az ország. Azóta sok minden történt. (…) Budapesthez köt a családom, a szerelmem, az imádnivaló kiskutyám és a Városliget is, ahol nagyon szeretek futni. Tizennégy év alatt a szívembe zártam a második hazámat” – meséli Linda, aki nagyon boldog legújabb munkái miatt.

“… A testvéremmel, Viktorral játszom együtt A Játékkészítőben, ami a legjobb dolog a világon. Ő lesz Jancsi, én meg Juliska. A napokban volt az első olvasópróba, aminek minden percét élveztem. Komoly motivációs erő az is, hogy nagy siker lett a Bereczki Zolival, Radics Gigivel és az öcsémmel közösen előadott Álmodd meg a csodát! című dal, ami majd a darabban is látható-hallható lesz” – mondta el az énekesnő, aki a közeljövőben két albummal is előrukkol majd.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Golden retriever and British cat
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.