Szórakozás

Nemzetközi körözés indulhat Nkuya Sonia ellen

Az énekesnőt sem a bírósági végrehajtó, sem kislányának apukája nem találja. Pedig közben aktívan dolgozik.

A Sugarloaf új énekesnője, a Megasztárból megismert Nkuya Sonia kálváriája idén májusban kezdődött. Az énekesnő és expasija nem jutnak közös nevezőre a gyermekelhelyezéssel kapcsolatban, a férfi magával vitte volna a kislányt. A bíróság döntése ellenére azonban Sonia nem adta oda neki. A Matt Diamondként ismert rapper, a Londonban zenével foglalkozó és egy óvodában szakácsként dolgozó apuka aggódik a hároméves kis Annabelláért. Attól fél, hogy Sonia miatt intézetbe viszik a gyermeket.

“Az ítélet egyértelmű, de ő a gyereket is feláldozza, hiszen a törvényellenes magatartása miatt intézetbe vihetik a kislányomat. Annabellát október elején, a Kúria végső döntése után 15 napon belül önként kellett volna átadnia. A végrehajtók a kijelölt napon jártak is a lakóhelyén, de nem nyitottak ajtót. Sonia megint eltűnt, a bírósági végrehajtó hiába keresi, ahogy én is. Azért szólalok most meg, mert az idő telik, a kislányomért pedig aggódom. (…) Az apai nagyszüleit Soniának és az anyjának „köszönhetően” Annabella jóformán nem is ismeri, nem beszélve a testvéreimről. Sonia mindvégig törvénysértő módon viselkedett, ezért nemzetközi körözést fognak kiadni ellene” – mondta a Blikknek Matt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik