Szórakozás

Tóth Verát fogyása miatt támadják

Az énekesnő két hete jelentette be, hogy Schobert Norbi Update módszerével próbál meg karcsúvá válni. A szemmel látható eredményről már be is számolt.

Tóth Vera már évek óta próbálkozik a fogyással, számtalan módszert, testedzést és diétát kipróbált már, de eddig egyik sem vált be igazán. Két hete azonban közösségi oldalán jelentette be, hogy az Update ételekre állt át, ami úgy tűnik, hatásosnak bizonyul.

A Sztárban sztár versenyzője máris látja magán a változást, amelyről képet is készített: “Végre elkezdtek a ruhák jól állni rajtam. Vagy legalábbis én úgy látom:-) köszi Update, hogy közelebb kerülhetek az egyik legfőbb álmomhoz” – írta Vera, akinek fotójára Schobert Norbi is reagált.

“Vera ma este ezt a képet küldte nekem és meg is osztotta. 3 hete él az Update1 termékeken és a menün, megjelent a dereka, valamint a szépséges arcvonások! 20 év tapasztalattal mondom, ez minimum 8 kiló mínusz” – állapította meg a fitneszguru.

A rajongók és kommentelők azonban nem álltak ennyire pozitívan a hírhez. Többen úgy gondolják, hogy hazugság az egész, és az említett képet photoshoppolták, mások pedig féltik az énekesnő egészségét, a túl gyors fogyás miatt. Norbi felé pedig ismét gyűlölethullám indult meg.

Fotó: Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik