Szórakozás

Kökény Attilát telefonon zaklatja egy nő

A Sztárban sztár egyik nagy esélyese már hetek óta nem tudja kialudni magát, egy zakkant nő ugyanis hajnalban hívogatja.

Kökény Attila elárulta, hogy mostanában csak megszakításokkal tud aludni, mivel minden éjszaka megcsörren a telefonja. Emiatt nagyon fáradt és nehezen bírja már az egész napos munkát és a próbákat is. Zaklatója miatt képtelen kipihenni magát.

“Három-négy hete magánszámról zaklat egy nő, aki minden éjjel hajnali egy és reggel öt óra között felhív, és beleliheg a telefonba. Eddig még sohasem szólt bele, pedig kértem, hogy árulja el, miért hívogat. Szerintem beteg, egyszerűen nem találok rá szavakat. Sem én, sem a feleségem nem tud aludni miatta. Sosem kapcsolom ki a telefonomat, hiszen bármi történhet, de ez már túlzás, hogy ezzel így visszaél. Szerintem meg van őrülve ez a nő” – mesélte az énekes a Blikknek.

A Sztárban sztárral új rajongókat nyerő Kökény elmondta, hogy máskor is előfordult, hogy hölgyek keresték a mobilján, de őket eddig mindig le tudta szerelni.

“Korábban is volt már rá példa, hogy a csajok hívogattak, de őket le tudtam építeni, hiszen beleszóltak a telefonba. Kacérkodnak, randizni hívnak, azzal nincs is gond, tudom kezelni a helyzetet, és a tudtukra adom, hogy hűséges vagyok a feleségemhez. A mostani azonban teljesen más eset, hiszen hiába kérem, hogy hagyjon békén, nem ért a szóból” – magyarázta Attila teljesen kiakadva.

Fotó: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik