Szórakozás

Kiütést kap a munkától Ganxsta Zolee

A rapper most mégis az egyik legősibb mesterségben tette próbára magát.

Korábban a témában:

Munkáskesztyűt húzott Ganxsta Zolee, aki Horváth Évával, Muri Enikővel és Nagy Sanyival vasnyűvő tanoncként debütált. A hírességek kalapácsot ragadtak, és egy belvárosi kovácsműhelyben alkalmi inasnak álltak. A lányok mexikói ékszereket, a fiúk pedig egy különleges szerencsepatkót készítettek. Zolee-tól saját bevallása szerint is igencsak távol áll mindennemű fizikai munka, most azonban mégis kivételt tett, és rövid időre szakított elveivel.

„Világéletemben kiütést kaptam a kemény, megterhelő munkától, de még a villanykörte cseréhez is béna vagyok. Most azonban úgy döntöttem, ideje saját kezembe venni a sorsomat. Egy szerencsepatkót készítettem, amivel a lottó ötösre hajtok, otthon tuti valami különleges helyre teszem majd ki” – kezdte a rapper, akinek szívéhez különösen közel áll Mexikó.

„Ezek a közép-amerikaiak tudnak valamit, imádom azt a mentalitást, ami őket jellemzi, a kajáikat és persze a tequilát. Több nagy slágerünket is Mexikó ihlette, a Vato Loco klipjét ráadásul kint forgattunk, ami örök élmény marad számunkra. Iszonyatosan jó arcok a helyiek” – tette hozzá Zolee.

Ganxsta Zolee és Nagy Sanyi (ganxsta zolee, nagy sanyi, )
Fotó: RedLemon

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.