Szórakozás

Csalási ügyben érintett Berki Krisztián

A váci futballklub játékosai sorban vallottak Berki ellen a rendőrségen.

Az elmúlt két hétben a VI. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói sorra hívták be a váci futballklub játékosait tanúkihallgatásra. Azt tudakolták tőlük, hogy kaptak-e le nem könyvelt pénzt a csapat akkori menedzsmentjétől, vagyis Berki Krisztiántól és Héger Józseftől. Érdekes momentum, hogy olyanokat is behívtak, akik abban az időben más csapatnál voltak leszerződtetve. A Blikknek egy focista elárulta, voltak akik csak azért kaptak pénzt a gyanú szerint, hogy jelen legyenek edzéseken, és olyan alkalmakkor, amikor az angol vevő éppen itt volt. Ők amolyan statiszták voltak, hogy lássa a brit, hogy milyen jó vásárt csinál. Sokan a rendőrségi kihallgatáson tagadták, hogy pénzt fogadtak volna el, voltak azonban, akik bevallották, hogy részt vettek a csalásban, és Berkitől kapták zsebbe a pénzt. John Marshall egyébként beperelte Berki Krisztiánt, és jogerősen 42,5 millió forintot nyert is, ám ezt az összeget azóta sem kapta meg.

A váci szurkolók és a futballklub sportolói nem titkoltan a jelenleg az Édes életben szereplő Berkit okolják, amiért a jobb napokat látott futballcsapat két osztályt zuhant, és komoly anyagi problémákkal küszködik. Sokan futnak a pénzük után, van köztük videós, buszsofőr s más szolgáltatók.

A Blikk a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól ahol arra a kérdésére nem kapott választ, mi az oka a futballisták tömeges kihallgatásának, csak azt közölték, hogy csalás miatt tavaly június 11-én indult a nyomozás ismeretlen tettes ellen, de a nyomozás érdekeire való tekintettel ennél többet nem árultak el.

Fotó: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik