Szórakozás

Patai Anna megkapta első főszerepét

A napokban ünnepelte 15. születésnapját a fiatal énekesnő és az ajándékok mellé élete első címszerepét is megkapta.

Patai Anna egykor 10 évesen a Megasztár színpadán tűnt fel, mára pedig kész énekesnővé cseperedett. A 15 éves lány már a színészettel is kacérkodik; most is épp egy főszerepre készül. A Barbara című musicalt szeptember 27-én Szentendrén mutatják be, így a próbafolyamat már javában zajlik.

A címszereplő Barbara teljesen magára marad a családban zajló, egy örökségért folyó ármánykodásban. A téma is nagyon izgalmas, de a zene is igazán figyelemreméltó, ami nekem énekesnőként igazán fontos” – meséli Anna a darabról, ami a román forradalom idején játszódik, és Anna egy erdélyi magyar családban élő lányt alakít benne.

„Számomra minden szerep egy újabb és újabb lehetőség arra, hogy még több tapasztalatot szerezzek és tanuljak, így ez a mostani próbafolyamat is erről szól”– folytatja Anna, miért is mérföldkő az életében a Barbara.

 A színdarab mellett sem unalmas a tinédzser Anna élete; elkészült második videoklipje, a „Sosem volt…”, melyet az első kliphez hasonlóan Szikora Róbert írt. Így a musical bemutatója mellett a klip premierjére is készülhet idén ősszel, bízva benne, hogy rajongói most sem csalódnak majd benne.


Fotó: Facebook

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.