Szórakozás

Porrá égett egy tanya Vásárhely határában

Vásárhely24

2014. 08. 29. 08:55

Három riasztást kaptak a megye tűzoltói az elmúlt huszonnégy órában.

Az elmúlt napok nyugalomban teltek a megyei tűzoltóságokon. Hétfőtől szerdáig egyetlen bejelentés sem érkezett a katasztrófavédelem műveletirányítási központjába. Csütörtökön, illetve ma hajnalban ugyanakkor három hívást is kaptak a helyi lánglovagok.

Az első Makóról érkezett. Két idős asszony az egyik Jókai utcai házban megnyitott egy gázpalackot, amit aztán nem tudtak elzárni. A hagymavárosi tűzoltók azonnal a segítségükre siettek, így nem történt baj.

Este a szegedi tűzoltóknak akadt dolga. Fél hétkor egy idős nő elesett a Csongrádi sugárúti otthonában. A hetven év körüli asszony közvetlenül a bejárati ajtó mögött rogyott össze, így az ablakon át kellett bejutni hozzá. A tűzoltók az erkélyen át bemásztak a lakásba majd ajtót nyitottak a mentősöknek.

Immáron péntekre virradóra, éjjel egy óra körül egy Hódmezővásárhely határában álló tanyától hívták a tűzoltókat. Egy elhagyatott épület gyulladt ki. A tűzoltók percekkel a bejelentés után a helyszínre értek, ahol rögtön meg is kezdték a lángok eloltását. Az előzetes becslések szerint a tűzben így is körülbelül kétmillió forintos anyagi kár keletkezett.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

LEAGUE CITY , TX - MAY 20: Residents attend a prayer vigil to remember the victims from the Santa Fe High School shooting at Walter Hall Park on May 20, 2018 in League City, Texas. Last Friday, 17-year-old student Dimitrios Pagourtzis entered the school with a shotgun and a pistol and opened fire, killing 10 people.   Scott Olson/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.