Szórakozás

Buszbaleset, tűz, és egy elakadt kamion

Három riasztást kaptak a hétvégén a megyei tűzoltók.

Két balesetről és egy tűzesetről érkezett bejelentés a múlt hétvégén a megyei tűzoltókhoz – tájékoztatta portálunkat Molnár Krisztina, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Szombat hajnalban futott be az első hívás a műveletirányítási központba. Makón, az Aradi utcában egy kupac, összehordott szemét kapott lángra. A tűzoltók hamar a helyszínre értek, így senki sem sérült meg, illetve anyagi kár sem keletkezett.

Délelőtt a csongrádi egységnek akadt dolga, a Bútorgyár utcában ugyanis tizenegy óra körül elakadt egy kamion. A forgalmi akadályt képező járművet a tűzoltóknak kellett levontatniuk az útról.

Pár perccel éjfél előtt egy közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez. Mint arról mi is beszámoltunk, az M43-as autópálya északi csomópontjánál összeütközött egy német turistabusz egy román rendszámú személyautóval. Az útról lesodródó autó egy a leállósávban álló kocsinak is nekicsapódott. A sofőrt súlyos, életveszélyes, a mögötte ülő gyereket sokkos állapotban vitték kórházba. Az anyósülésen utazó asszony könnyebb sérüléseket szenvedett.

(Fotó: MTI/Donka Ferenc)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik