Szórakozás

Apa lesz Cseke Katinka exe, Olasz

A világhálón jelentette be negyedik gyermeke érkezését Váradi Olasz.

Cseke Katinka és Váradi Olasz még májusban szakítottak, azóta állítólag nem is beszéltek egymással, hogy a színésznő könnyebben fel tudja dolgozni az elválást. Nos, most mást is fel kell dolgoznia: zenész exe ugyanis hamarosan ismét apa lesz, azt pedig nem tudni, hogy párja hány hónapos terhes.

“Dicsőség az Úrnak! Jön a negyedik babánk! Szerintem ez már kislány” – írta Olasz a Facebookon, majd a Blikknek is megerősítette gyermeke érkezését.

“Nagyon sokáig egyedülálló voltam, miután szakítottunk Katinkával. Elegem volt a kisebb-nagyobb kalandokból, ezért más irányba fordultam, és megtértem. Az elmúlt időben együtt jártunk istentiszteletre, az Úr segítségével pedig visszatértem a helyes útra. A Mindenható megújította a kapcsolatomat Debivel. Törvényesen sosem voltunk házasok, de az esküvőt ebben az évben megtartjuk. A napokban megyünk bejegyeztetni a házasságot, hiszen már nincs mire várni, az Úr színe előtt is azt szeretném, ha végre a feleségem lenne négy gyermekem édesanyja” – fogalmazott a lapnak a hamarosan négyszeres apuka, Olasz.

Fotó: TV2

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.