Szórakozás

Vaklárma? Tisztázta az apja a Tóalj utcán lencsevégre kapott bringást

A nappali képeken látható fiú a saját biciklijét viszi el. De akkor ki van az esti fotón?

A hét elején a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság közreadott három – a Tóalj utcai térfigyelő kamera által készített – fotót, amelyeken – az akkori sejtéseik szerint – egy kerékpárlopás gyanúsítottja látható.

Kiderült azonban, hogy a nappal készült képeken, a fiatalember a saját bringáját viszi el a tárolóból.

Felismerte fiát és jelentkezett a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon annak a fiatalembernek az édesapja, aki a 2014. június 13-án nappal, a Hódmezővásárhely, Tóalj utcai kerékpártárolónál rögzített kamerafelvételen látszik, és elviszi saját kerékpárját a tárolóból – olvasható a kapitányság most kiadott közleményében.

Az egyik nappali kép. A fiú arca immáron kitakarva (Forrás: Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság)

Továbbra sem tisztázott azonban, hogy ki látható az esti felvételen. Az ugyanis valóban egy biciklilopást rögzít. Bár a nyomozók szerint valóban nem a most azonosított – egyébként jelenleg külföldön élő – fiú a tolvaj, az igazi elkövető az ő kétkerekűjével érkezett a bűncselekmény helyszínére. A rendőrök azt feltételezik, hogy ismerik egymást.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság mindenesetre lopás vétségének gyanúja miatt tovább nyomoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik