Szórakozás

Már hegyet is mászhat Pikali Gerda

A színésznő súlyos térdműtétje után pár héttel a Kékes megmászására is vállalkozott.

Ahogy már beszámoltunk róla, Pikali Gerda komoly térdműtéten esett át nemrégiben. Akkor a színésznő azt nyilatkozta, csak mankóval tud közlekedni és párja, Rékasi Károly segítségére szorul a mozgásnál. Mostanra viszont már a hegymászás sem jelent gondot számára.

“Fél évet jósoltak a teljes gyógyulásra az orvosok, és bár volt némi komplikáció, nagyon gyorsan talpra álltam. Persze nem gyalogoltam elsőre hosszú kilométereket, nem erőltettem rögtön, ezért egyáltalán nem viselt meg a kis kirándulás. Gyógytornászom engedélyével múlt szerdán Pécsváradon már egy vígjátékban színpadra is állhattam, Szalay Bence személyi edző pedig kifejezetten nekem készített edzéstervet, amely csodát tett. Így már kicsit túrázni is tudtam” – mesélte Gerda a Blikknek.


“Kettesben jöttünk Gerdával élvezni a csendet, a természetet. Ez a néhány nap egymásról, a pihenésről, masszázsról szól, és eszméletlenül jókat kajálunk, amit azért le kell dolgozni. Ezért sétáltunk fel a Kékes tetői kilátóhoz, amiről én még úgy tanultam, hogy 1015 méter magas, Gerdának pedig már egy méterrel alacsonyabbnak vésték a fejébe. Akár így, akár úgy, de feljutottunk a csúcsra” – mondta el a frissen elvált színész a kis kiruccanásukról.


Fotók: Facebook

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik