Szórakozás

Szabó Zsófi Norvégiába száműzi magát

A színésznő embert próbáló kalandra vállalkozott, két hét alatt járja be a skandináv ország fjordjait és gleccsereit.

Korábban a témában:

Szabó Zsófi a napokban már elejtett egy-két titokzatos megjegyzést utazásáról, akkor azonban még csak találgattuk, hogy miről lehet szó. Tegnap azonban útra kelt Norvégiába, hogy két hét alatt bejárja a különleges tájat, amitől a feltöltődést és az újjászületést várja.

“Régóta nézegettem ezt a lehetőséget, és most döntöttem, elmegyek. Ez egy fizetett út, busszal, harmincnyolc honfitársammal kelek útra, akik közül senkit nem ismerek. Hágóvasakkal gleccsereken túrázunk, kajakkal fjordokat szelünk át, mindezt az érintetlen természetben, távol a civilizációtól. Testi-lelki feltöltődésre vágyom, ettől az úttól remélhetőleg meg is kapom majd” – árulta el Zsófi a Borsnak, aki az elmúlt hetekben keményen edzett, hogy bírja a túrát.

Szabó Zsófi (szabó zsófi, ) Fotó: Facebook

A színésznő a várható körülményekről is beszámolt, az már biztos, hogy nem egy négycsillagos szállodában piheni majd ki a fáradalmakat, de azzal is számolnia kell, hogy napokig nem érheti utol szeretteit, hiszen térerőre se számíthat.

“A norvégok szinte csak szendvicseken élnek. Én viszont nem eszem húst. Alaposan betankoltam bio ételekkel, és számos energiaszelet is lapul majd a táskámban. Ifjúsági szállókon, faházakban hajtjuk majd álomra a fejünket, így a tisztálkodás megoldott. Tervezem, hogy egy naplót is írok majd az utamról, igaz, nem lesz alkalmam ezt minden egyes nap megosztani, hiszen vadregényes, a civilizációtól távoli vidékeken feltehetően a telefonunk is napokig néma marad.”

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Budapest, 2019. február 15.
Kamaraterem a Nemzeti Táncszínház új épületében a fővárosi Millenáris parkban 2019. február 15-én. Az új kulturális intézményt ezen a napon ünnepélyesen adják át, a nyitógálával megkezdődik a 2019-es Budapest Táncfesztivál.
MTI/Máthé Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.