Kivágták Vajna Timit a hollywoodi szuperprodukcióból

Andy Vajna fiatal feleségének mégsem a Herkules című film lesz a belépője a filmiparba. Rövidke jelenetét ugyanis kivágták a moziból.

Korábban a témában:

Vajna Timi tavaly októberben még boldogan posztolta közösségi oldalára azokat a képeket, melyeket a Herkules forgatásán készített. A milliókat költő feleség egy macedon asszonyt alakított Dwayne Johnson partnereként. Aprócska szerepéért még külön öltözőt és luxuslakókocsit is kapott, ám a héten mozikba kerülő filmben bármennyire is várták a rajongók, nem figyelhettek fel Timire.

Pedig Andy Vajna is hozzájárult a film elkészüléséhez, az általa irányított Magyar Nemzeti Filmalap ugyanis 2,8 milliárddal támogatta a produkciót, ennek ellenére sem tűnt fel a csinos asszonyka a filmben.

“Tímeát csak egyszer láttam a forgatáson. Kis szerepet kapott, a statiszták és a mellékszereplők esetében pedig mindig fennáll a veszélye, hogy az utómunkálatok során lemorzsolódnak. Valószínűleg Timi is így járt, eltűnt valahol a vágószobában” – nyilatkozta a Borsnak egy stábtag.

Egy másik magyar hölgynek, a szupermodell Palvin Barbinak szerencséje volt, ő ugyanis látható az alkotásban, habár csak egy pillanatra tűnik fel.

Vajna Timi (vajna timi)Fotó: Facebook

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.