Szórakozás

Begyógyszerezte magát NOX Tomi

A táncos most vallotta be, hogy tavaly öngyilkosságot kísérelt meg.

NOX Tominak volt egy olyan időszaka, ami depresszióról, alkoholproblémákról, gyógyszerekről szólt. A pánikrohamai miatt gyógyszerfüggő lett, s azzal is szembesülnie kellett, hogy felesége elhidegült tőle, és beadta a válókeresetet. Ez volt a mélypont.

“Csak kevesen tudják, hogy tavaly öngyilkosságot kíséreltem meg. Akkor még nem költöztem el otthonról, és a volt feleségemnek köszönhetem az életemet, aki valamiért visszajött a lakásba, és azt látta, hogy ott fekszem öntudatlanul. Az utolsó képem az, hogy egymás után veszem be a gyógyszereimet. A következő pedig az, hogy kinyitom a szemem a toxikológiai osztályon, és dr. Zacher Gábor ül az ágyam mellett. (…) Amikor kijöttem a kórházból, a szeretteim úgy leszidtak, hogy alig mertem a szemükbe nézni. Az volt az a pont, amikor azt mondtam: attól függetlenül, hogy padlóra kerültem, nem zárhatom be a kaput magam mögött. Harminckilenc éves vagyok, van három gyermekem, akikért felelősséggel tartozom, és van egy életem. Most kezdek kijönnia sokkból, az öngyilkossági kísérlet után egy év kellett, hogy összeszedjem magam” – mondta a Borsnak Nagy Tamás.

Fotó: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik