Szórakozás

Tereskova eddig 6,5 milliót keresett Orbánnal

Nem tudni, hogy a kortárs művészet tartja lázban az embereket vagy a miniszterelnök, Tereskova mindenesetre nagyot kaszál az Orbán-portrékkal.

Nagy Kriszta művésznevén, Tereskova tavaly ilyenkor még súlyos anyagi gondokkal küzdött. Akkor azt mondta, munkája finoman szólva sem jövedelmező, most azonban csak ömlenek be a felkérések. Úgy tűnik, mindenki Orbán Viktorról akar képet magának.

A portré alapját, amelyből már több sorozat is készült, a miniszterelnök 2010-es kampányfotója szolgáltatta. A botrányos viselkedésű művésznő pedig ezt turbózta fel, így már 114 darabot sikerült eladnia belőlük és még mindig vannak megrendelései.

“Hihetetlenül örülök ennek a sikernek, és köszönöm mindenkinek a kedves szavakat. Úgy gondolom, hogy akár karácsonyig is eltarthat ennek a sorozatnak a kifutása. Budapest után betámadnám a vidéken élő embereket a portréval, mert szeretném, hogy minél több helyre eljusson” – mondta Tereskova a Blikknek.

A képekből már Orbán felesége, Lévai Anikó is vásárolt két darabot, összesen 114 ezer forintért, de Orbán Ráhel is meglátogatta már az édesapja fotóiból álló galériát.

Fotó: Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik