Szórakozás

Házat és fákat döntött a vihar

Tizenkét riasztást kaptak az elmúlt három napban a megye tűzoltói.

Az elmúlt napokban összesen tizenkét műszaki mentéshez riasztották a Csongrád megyei tűzoltókat – tájékoztatta portálunkat Molnár Krisztina, a katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője.

A legtöbbször leszakadt faágakhoz, útra dőlt fákhoz hívták őket. Hódmezővásárhelyen csak pénteken öt helyen kellett beavatkozniuk. A Borz, a Zsigmond, a György és a Kereszt utcában is dolgoztak, valamint este a 47-es egyik aluljárójánál, ahol is az ott összegyűlt vizet kellett kiszivattyúzniuk.

A vihar adott munkát a makói egységnek is. Csanádpalotán és a hagymavárosban is volt dolguk útra szakadt, nagyméretű ágakkal. Mindezeken felül pénteken délelőtt fél tizenegykor Apátfalvára hívták őket, ahol egy tetőszerkezet nélküli elhagyatott ház mennyezete leszakadt, maga alá temetve egy magát ott meghúzó hajléktalant. A makói tűzoltók szabadították ki a férfit a törmelékek közül, akit ezután a mentősök a szegedi klinikára szállítottak.

Szombaton Szegeden a Szövő utcában, Szentesen a Nagyörvény utcában, Hódmezővásárhelyen a Népkerti vasútállomásnál kellett egy telefonvezetékre, egy épületre, illetve egy villanyvezetékre dőlt faágat a tűzoltóknak eltávolítaniuk. Ugyanezen a napon a Körös-torokban, a vihar miatt felázott talajban megdőlt egy tíz méter magas fa. Itt a csongrádi rajnak kellett intézkednie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik