Itt a legszebb 20 magyar lány

Ma hivatalosan is bemutatkoztak a Miss World hazai versenyzői. Egyelőre csak nézegetni lehet őket, interjút még nem adhattak.

Korábban a témában:

Egy nagyszabású gála keretében hamarosan kiderül, ki lesz a legszebb magyar lány. A Miss World hazai versenyét az M1 és a Duna World élőben közvetíti majd július 20-án. A megmérettetésre több ezer lány jelentkezett, közülük választották ki az elő- és a  középdöntőn a legszebb 20 hölgyet. Ők hamarosan egyhetes felkészítő táborba mennek,  hogy a legjobb formájukat hozzák majd a döntőn. Előbb azonban a sajtónak mutatkoztak be csütörtök délután, szigorúan csak vizuálisan, ugyanis a szervezők kérésére egyelőre senkinek sem adhattak interjút. Helyettük ezúttal a szervezők és a zsűritagok beszéltek.

Magyarország szépe (magyarország szépe)
Fotó: MTI / Illyés Tibor

“A castingon már találkoztunk és a sminkben bemutatkoztunk egymásnak, de én is csak ma láttam őket először így együtt. A neveket még nem tudom, de a táborban reggeltől éjfélig együtt leszünk, úgyhogy lesz alkalmam megismerni őket. Szerintem fantasztikus a felhozatal, kiegyenlítetten szép a mezőny” – mondta a Hír24-nek Sarka Kata, aki ügyvezető igazgatóként a verseny szervezéséért és a szponzorokkal való megállapodásért felel.

Az egyik zsűritag, Hajas László mesterfodrász vérbeli profiként már most figyelte a lányok minden mozzanatát.
“Már most figyelem, hogy ki hogyan viselkedik. Nagyon fontos az alázat és a kedvesség, nem elég csak a szépség. Megpróbálok mindenkit közelebbről megnézni, hogy milyen az arcuk és hogyan találják fel magukat különböző szituációkban” – árulta el Hajas.

Magyarország Szépe (Magyarország Szépe)Fotó: Schumi Csaba

A hamarosan induló felkészítőtáborban egyébként a húszból négy lány kiesik majd, így csak a legjobb tizenhat kerülhet  a döntőbe, amit élőben közvetít az M1 és a Duna World. A nagyszabású gálán a hölgyek négy körben mutatkoznak be. A showműsorban ismert hazai sztárok exkluzív produkcióit is láthatják a nézők.

A Magyarország Szépe két házigazdája, a nemzetközileg elismert színésznő, Osvárt Andrea, valamint az MTVA népszerű műsorvezetője, Harsányi Levente lesznek.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Fotó: Marjai János / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.