Szórakozás

Tatár Csilla csak plus size modell lehetne

Schobert Norbi a duci szépségversenyekről alkotott véleménye kapcsán volt ma reggel a Mokka vendége, ahol a műsorvezető alakjáról is szó esett.

Schobert Norbi az elmúlt hetekben több bejegyzésében azt fejtegette, hogy a túlsúlyos nők valóban szépek-e vagy csupán bátrak. Most a Mokka hívta vendégül, ahol megismételte Facebook posztjaiban is kifejtett véleményét, sőt elárulta, hogy ő sem volt eddig tisztában a plus size- és ducimodellek ismérveivel.

“Fontos, hogy ne keverjük össze a dundi modelleket a plus size-okkal, mert ebben én is hibát követtem el. A plus size ugyanis azt jelenti, hogy van rajta maximum 5-8 kg súlyfelesleg, a dundi kategória már a 30 kg feletti túlsúlyt jelenti” – magyarázta Norbi.

A műsorvezető, Tatár Csilla közölte, hogy akkor ő már bizony plus size modell kategória, amit Norbi így kommentált:

“Te például egy nagyon szexi plus size modell vagy, mert 5 kg van rajtad és nagyon jól áll” – mondta az Update atyja a szőke tévésnek, aki egyetértett vele, bár ő inkább normálisnak vagy átlagosnak nevezné magát.

Norbi meglepő módon még magáról is így nyilatkozott: “Férfiba már én is plus size lennék, mert nem vagyok már olyan sovány, mint régen.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik