Szórakozás

Megvannak a Fidesz helyi polgármesterjelöltjei

Egy kivétellel. A vásárhelyi aspiráns személyére július 8-án derül fény. Sok helyen új embereket, korábbi függetleneket támogat a kormánypárt.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, a Csongrád megyei 4-es számú választókerület országgyűlési képviselője kedd délelőtt a makói képviselő-testülettel konzultált a Maros-parti település jövőjéről. A rendkívüli közgyűlés előtt sajtótájékoztatót tartott, ahol is ismertette a választókerület Fidesz által támogatott polgármesterjelöltjeinek névsorát.

Tizenkét településen korábban függetlenként induló polgármestereket, képviselőket támogatnak, Algyőn, Apátfalván, Földeákon, Makón és Óföldeákon pedig új nevet dobott be a kormánypárt. A Fidesz 2010-es aspiránsai közül egyedül Szél István, Székkutas első embere kapott bizalmat.

A vásárhelyi Fidesz-jelölt kilétét azonban továbbra is homály fedi. A párt július 8-án fogja megnevezni a helyi indulóját. A többiek nevét alább olvashatja.

Algyő

A Tisza-parti nagyközségben Pongrácz Tamás lesz a most regnáló Herczeg József független polgármester kormánypárti kihívója. Itt korábban Gonda Jánost támogatta a Fidesz. Pongrácz 2010-ben még nem indult a posztért.

Ambrózfalva

Perleczki Bélánét, a falu független első emberét támogatja az őszi választáson a Fidesz. 2012-ben, egy időközi választást követően lett polgármester, miután képviselő-testület feloszlatta magát.

Apátfalva

Varga Péterrel, a szocialista párt áprilisi országgyűlési képviselőjelöltjével szemben Szekeres Ferencet támogatja a Fidesz Apátfalván. Az algyői aspiránshoz hasonlóan, ő sem indult még a polgármesteri székért.

Csanádalberti

Csanádalbertin Csjernyik Zoltán független polgármester mögé áll be a kormánypárt az őszi helyhatósági választáson. Csjernyik négy éve vezeti a Makó melletti falut, úgy tűnik, a Fidesz szerint sikeresen.

Csanádpalota

Kovács Sándor polgármester személyében itt is egy korábbi függetlent támogat a kormányzó párt. Az immáron nyolc éve regnáló városvezetőnek 2010-ben a legnagyobb ellenfele épp a Fidesz-KDNP aspiránsa Nyergesné Kovács Erzsébet volt.

Földeák

Idén Hajnal Gáborban bíznak a fideszesek Földeákon. Négy éve még Klémán-Alföldi Andreát támogatták a magának díjat adományozó jelenlegi polgármester, Vass Imre ellen.

Királyhegyes

Horváth Lajos jelenlegi polgármestert támogatja a narancsos párt Királyhegyesen. A korábban függetlenként tisztet szerző városatya immáron húsz éve vezeti a kis Csongrád megyei falut.

Kiszombor

Kiszomboron is a település független vezetőjében bízik a Fidesz. Reményeik szerint idén ősszel is Szegvári Ernőnére érkezik majd a legtöbb voks a nagyközség szavazófülkéiben.

Kövegy

Galgóczkiné Krobák Mária Annának szavazott bizalmat Kövegyen a Fidesz helyi tagozata. A politikus asszony nyolc éve vezeti a román határhoz közeli települést.

Magyarcsanád

Pártfüggetlent támogatnak a pártfüggetlen ellen. Magyarcsanádon Guba István helyett, a 2010-ben még függetlenként induló Farkas Jánost látnák szívesebben a kormánypártiak a polgármesteri székben, aki Fidesz színekben indul, (2006-ban Farkas Jánosné indult a posztért – ő a Fidesz színeiben). Egyelőre nem tudni, mennyien indulnak ellene. A megye egyik legszegényebb, és nem épp a legnagyobb településén négy éve hatan küzdöttek a polgármesteri címért.

Makó

A választókerület második legnagyobb (egyben a legnagyobb baloldali vezetésű) városában, a húsz éve regnáló Buzás Péter kihívója Farkas Éva, a KLIK helyi vezetője lesz. A Fidesz négy éve Mágori Józsefnét, Makó korábbi országgyűlési képviselőjét támogatta az önkormányzati választásokon, a politikus asszony azonban idén már nem indul a tisztségért.

Maroslele

2006-ban vette át a polgármesterséget – a települést előtte 26 éven át irányító Szőnyi Erzsébettől – Martonosi György, Makó korábbi országgyűlési képviselője. 2010-ben már kihívója sem volt, és könnyen lehet, az idén ősszel se lesz. Martonosi egyébiránt nyolc éve fideszesként, négy éve azonban függetlenként lett faluvezető.

Mártély

A Tisza-parti faluban idén is Borsos Józsefet küldi harcba a Fidesz a jelenlegi polgármester ellen. Borsos 2010-ben és 2006-ban, is indult Balogh Jánosné ellen, mindannyiszor sikertelenül.

Nagyér

Hosszú évek óta nincs kihívója Lőrincz Tibornak, Nagyér polgármesterének az 500 lelkes faluban.

Nagylak

A jelenlegi nagylakoni polgármester ellen nem indít saját jelöltet a Fidesz. Korábban Trembeczki Károlyt támogatták a határfaluban, most Gyarmati Andrást, a település első emberét.

Óföldeák

Óföldeákon is új ember kapott bizalmat a kormánypárt helyi szervezetétől. A Fidesz Sinkó Erikát látná szívesen Hajnal Gábor polgármesteri székében.

Pitvaros

Radó Tibor indul Pitvaroson. A közte és a képviselő-testület közt feszülő ellentétek ellenére (2012-ben lemondott, mert a képviselők nem tudtak vele együtt dolgozni, ám az időközi választáson újra megválasztották), úgy tűnik, továbbra is számíthat a párt támogatására. Lázár arra kérte, győzelme esetén tegyen rendet a faluban.

Székkutas

Sikeresnek ítélte a Fidesz Szél István elmúlt négy évét, így a 2014-es helyhatósági választáson is neki szavaznak bizalmat. A terveiről korábban itt írtunk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik