Szórakozás

Rendőrkézen a szegedi takarékrabló

Vásárhely24

2014. 06. 12. 10:07

Egy gázpisztollyal a csomagjában ücsörgött egy padon. Az egyenruha láttán rögtön futásnak eredt.

Szerda délelőtt hívás érkezett a szegedi rendőrségre, miszerint egy férfi mászkál egy késsel a Széchenyi téren. A bejelentésre kiérkező egyenruhások egy padon ücsörgő fiatalembert találtak ott. Ő is kiszúrta a járőröket, és rögtön futásnak eredt. A nagypostánál sikerült elfogni. A csomagjából egy gázpisztoly került elő.

A kapitányságon kiderült, feltehetően ő az, aki májusban kirabolta a Sáros utcai takarékszövetkezetet.

Forrás: Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság

A megyei nyomozók a 26 éves G. Zsoltot fegyveresen elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették, egyúttal kezdeményezték az előzetes letartóztatását.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság az ügyben korábban kitűzött egymillió forintos nyomravezetői díjat visszavonta.

Forrás: Youtube.com/PoliceHungary

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Mérk, 2017. április 4.
Koncányi Zsoltné, a Nő az esély című program tanulója viszi a tisztálkodáshoz szükséges eszközöket a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Harmónia Egyesített Szociális Intézményben Mérken 2017. április 4-én. Nő az esély címmel 7,5 milliárd forint keretösszegű pályázati program indult áprilisban mintegy kétezer, nagyrészt roma nő és pár férfi képzésének és foglalkoztatásának segítésére.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.