Szórakozás

Visszavonta a vallomását az összevert makói nő

A rendőröknek azt mondta, csak kitalálta a korábban elmondottakat. A támadással gyanúsított férfit szabadlábra helyezték.

Visszavonta vallomását az a 23 éves makói nő, aki korábban azt állította, hogy június elsején két férfi megtámadta a Nagyér sétányon, majd az egyikük meg is erőszakolta. Az összevert asszony június 5-én jelentkezett a rendőrségen. Most, az immáron negyedik kihallgatásán azt mondta, csak kitalálta az egészet.

A támadással, illetve a szexuális erőszakkal kapcsolatban – a terhelő vallomások, a házkutatás során beszerzett tárgyi bizonyítékok, a poligráfos vizsgálat, valamint a pszichológusi szakvélemény alapján – letartóztatott R. Bálintot június 10-én szabadlábra helyezték. Róla a testvére korábban azt mondta, biztosan ártatlan. Állítása szerint öccse otthon volt, velük a bűncselekmény éjszakáján.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság hamis vád bűntettének megalapozott gyanúja miatt feljelentést tesz a nő ellen a Szegedi Nyomozó Ügyészségen.

Az MTI kérdésére Szenti Szabolcs rendőr százados, a megyei főkapitányság szóvivője elmondta, a nő a nyomozók többszöri kérdésére is határozottan állította, hogy nem külső nyomásra vonta vissza vallomását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik