Szórakozás

Mégis megrendezné a szépségversenyt Vajna Timi

Andy Vajna neje mintha önállósodni próbálna, úgy döntött ugyanis, mégis megrendezi az egyszer már lefújt versenyt.

Ahogy már írtunk róla, a Sarka Katával közösen tervezett Miss Universe Hungary szépségverseny szervezését Vajna Timi egyéb elfoglaltságaira hivatkozva egyszer már lemondta, most azonban a Bors információi szerint lányokat toboroz a versenyre.

“Tímea a fejébe vette, hogy újra belevág a szépségversenybe. A tévé nem közvetítené ugyan, de idén is kiosztanák a Miss Universe koronát” – mesélte a lapnak Timiék egyik ismerőse, aki szerint a lány nem halad túl jól a szervezéssel.

“Még mindig nem tudja ő sem, hogy sikerül-e időre mindent megszervezni, teljes bizonytalanság övezi a versenyt. Például a helyszínt sem tudta még megtalálni: négy hely is talonban volt, de egyiket sem sikerült lekötni. Ráadásul Andy sem támogatja a feleségét ebben az ötletében.”


Fotó: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik