Szórakozás

Testvére szerint ártatlan a makói nemi erőszak vádlottja

A férfi szerint bosszúból akarják az öccsére terelni a gyanút.

A testvére ártatlanságát bizonygatja a nemi erőszakkal megvádolt férfi bátyja – írja a Délmagyarország.

Mint arról korábban mi is beszámoltunk június elsején hajnali egy óra körül majdnem halálra vertek egy fiatal lányt a makói Nagyér sétányon. Ketten támadtak rá. Az egyikük meg is erőszakolta.

A rendőrség június 5-én szerzett tudomást az esetről. Másnap el is fogták a bűncselekmény egyik gyanúsítottját. Őt a Szegedi Járásbíróság vasárnap előzetes letartóztatásba helyezte. A társa még szökésben van.

Az erőszakkal vádolt férfi testvére a bíróság épülete előtt nyilatkozott a napilapnak. Azt állítja, az öccse otthon volt velük a bűncselekmény elkövetésekor. Mint mondta, volt már börtönben, de nem erőszakos bűncselekményért, és a szabadulása óta rendes életet él. Az erőszakkal vádolt férfi egyébként három hete szabadult. A testvére szerint káposztalopásért ült.

Úgy tudjuk, az öcsémet egy ismeretlen nyomta fel, így jutottak el hozzá a rendőrök. Nem nyugszunk, amíg meg nem kerülnek az igazi tettesek. Az is lehet, hogy a bejelentő az – mondta az idősebb testvér, aki szerint valószínűtlen, hogy az 55 kilós öccse elbírt volna a nővel.

Szerinte, bosszúhadjárat folyik a testvére ellen, a megerőszakolt asszony ugyanis egy közeli barátjának a volt felesége.

Az üggyel kapcsolatban további nyilatkozatokat a Délmagyar.hu-n olvashat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik