Szórakozás

UFO Zsolti nem tudta, hogy bűncselekményt követ el

Az énekes két év előzetes után, ma már szabadlábon védekezhet. Elárulta, hogy csak a segítségnyújtás vezérelte, így az ellene felhozott vádak nem állják meg a helyüket.

Az UFO együttes frontemberét, Varga Zsoltot 2012-ben helyezték előzetes letartóztatásba kerítés és csalás vádjával. Idén áprilisban végül kiengedték, így szabadlábon védekezhet, lakhelyelhagyási tilalom mellett. Zsolt először a Fókusz stábjának szólalt meg, ahol elárulta, hogy nem bánta meg tették, hiszen csak jó szándékból segített a kilátástalan helyzetben lévő lányokon.

“Azért segítettem, mert ezt a világ legtermészetesebb dolgának gondoltam. Sose gondoltam volna, hogy ez egy bűncselekmény. Nagyon sok modellel, táncossal, hostesszel ismerkedtem meg. Voltak olyan szituációk, amelyben az ember nem tudja azt mondani, hogy figyelj, adok neked alkalmi munkát, amivel tízezer forintot lehet keresni, mert vannak olyan élethelyzetek, amiben tízezer forint nem segít, sőt százezrek se. Én ezekben a helyzetekben láttam megoldásokat, csúnya szóval a szórakoztatóiparban” – mesélte Zsolti, aki csak életvezetési tanácsokkal látta el a hölgyeket.

Az egykori frontember igazát, ügyvédje is megerősítette, aki kihangsúlyozta, hogy Zsoltban csupán segítségnyújtási szándék volt, nem pedig pénzkereseti lehetőséget látott a helyzetben.

“Való igaz, hogy Zsolt segített számos hölgynek kijutni Svájcba szexuális munkát végezni, amiért egyébként nagyon hálásak voltak neki és többen még ma is hálásak, de Zsoltot ebben a tevékenységében semmiféle vagyonszerzési célzat nem vezérelt.”

Az interjú végén az is kiderült, hogy UFO Zsoltit nagyon megviselte az elmúlt időszak és az előzetesben töltött idő alatt teljesen más emberré vált. “Végtelenül felháborított a helyzet. Az ember megváltozik, amikor napi 23 órán keresztül be van zárva egy 4×4-es cellába három másik emberrel együtt, akiknek legalább akkora problémáik vannak, mint neki, ez megviselt.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik