Szórakozás

Kadétháború a vásárhelyi lőtéren

Altiszt- és tisztjelöltek csatáztak a Bocskai-dandár gyakorlóterén.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi Karának harmad- és negyedéves lövész honvéd tisztjelöltjei és az Altiszti Akadémia (MH AA) őrmesteri tanfolyamának hallgatói „fogtak egymásra fegyvert” a napokban a Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségének lőterén tartott harcászati gyakorlaton.

Az elöljárók elgondolása szerint az NKE kadétjainak egy, az altisztjelöltek által védett állást kellett bevenniük.

Forrás: MH 5. Bocskai István Lövészdandár/Búz Csaba

A harcászati kiképzést még életszerűbbé tette a MILES (Multiple Integrated Laser Engagement System) lézeres szimulációs rendszer használata. Egy sikeres támadáshoz legalább háromszoros-négyszeres túlerő szükséges, amit ebben a helyzetben úgy értek el, hogy a MILES rendszer képességeit kihasználva a támadókat „újra lehetett éleszteni”, a védőket pedig nem. A tisztjelölteknek egyébként már nem volt teljesen ismeretlen a terep, hiszen ebben az évben immáron harmadszor jártak a hódmezővásárhelyi helyőrségi gyakorlótéren – mondta el Búz Csaba hadnagy, a dandár kommunikációs tisztje, hozzátéve, a gyakorlat során a vásárhelyi lövészzászlóalj egyenruhásai is segítették a fiatal katonákat.

Forrás: MH 5. Bocskai István Lövészdandár/Búz Csaba

A gyakorlás egyik fő célkitűzése az volt, hogy a leendő altiszti és tiszti állomány megtanuljon együttműködni és együtt dolgozni – tudtuk meg Vukics Ferenc alezredestől, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem harcászat tantárgy oktatójától, aki a gyakorlat vezetőjeként még elmondta, a mostani harmadévesek szakmailag megpróbálják a lehető legtöbb tudást elsajátítani és a megfelelően előkészített gyakorlás meghozza az eredményét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik