Szórakozás

Visszautasította Caramel az RTL Klubot

Nagy a versengés az induló tehetségkutatók lehetséges zsűritagságáért, de Caramel hű marad anyacsatornájához.

Geszti Péter már tavaly bejelentette, hogy feláll az X-Faktor mentori székéből, így egy új ítészt egész biztosan keresnie kell az RTL Klubnak. A Bors információi szerint a csatorna Caramelt is megkereste ez ügyben, de az egykori Megasztár-nyertes és Voice zsűritag hű maradt a TV2-höz, így talán hamarosan a Rising Starban láthatjuk viszont.

A lap információt Schiwert–Takács László, az RTL Klub műsorának kreatív szerkesztője sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta: “Természetesen már folynak a tárgyalások a szakemberekkel, a listánkon eredetileg ötvenketten szerepeltek.  Szerencsére egy rövid beszélgetésből le tudjuk szűrni, ki az, aki alkalmas a feladatra. Aztán a második körben bizonyítaniuk kell a kamera előtt is. Azon túl, hogy a képernyőn jól mutat a mentorjelölt, röviden, tömören, velősen kell elmondania véleményét, tehát a mentoroknak is castingon kell részt venniük ugyanúgy, mint későbbi mentoráltjaiknak” – mesélt a kreatív szerkesztő  a mentorválasztás folyamatáról.


Fotó: TV2

A hamarosan apukává váló Caramel nem kívánt nyilatkozni az ügyben, a TV2 szóvivője Koltay Tamás sem árult el semmi konkrétumot: “Nem titok, hogy Caramellel számolunk a jövőben is, de hogy az ősszel induló Rising Starban vagy a TV2 más műsorában találkozhatnak vele a nézők, arról még korai lenne beszélni” – emellett még a várható erős mezőnyről tett említést a csatorna szóvivője.

Geszti Péter pedig jótanáccsal látta el utódját, bárki legyen is az: “A jó mentor legyen teljesen más, mint a társai, legyen szeme és füle arra, hogy észrevegye, a mentoráltja miben jó. A legfontosabb pedig, hogy ismerje fel az énekesében a karaktert, és ahhoz válasszon zenéket, azon buknak el ugyanis a legtöbben, hogy nem a nekik megfelelő számot éneklik” – fogalmazta meg Geszti a jó mentor legfőbb ismérveit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik