Szórakozás

Kilenc év rabszolgasorban

Véget érhet a rémálom. Kártalaníthatják az embertelen körülmények közt dolgoztatott kétegyházi férfit. Kérdés persze, mennyien lehetnek még hasonló helyzetben?

A Szegedi Ítélőtábla – mint harmadfokú bíróság – hozott ítéletet egy kétegyházi pár ellen, akik közel kilenc éven át rabszolgasorban dolgoztattak egy nekik kiszolgáltatott férfit. 2002-ben tisztes ellátás ígéretével édesgették magukhoz áldozatukat. Elvették az iratait, majd később a pénzét is, megakadályozva ezzel a szökését.

Előbb a házukban, majd a Kétegyháza mellett álló tanyájukon dolgoztatták. A férfit embertelen körülmények közt szállásolták el. Rendszeresen szidták, egy-egy kifogásolhatóan elvégzett munka után pedig meg is verték. Később hitelt vetettek fel vele amit utána nem törlesztettek.

A férfi nyolc év kilenc hónap után tudott megszabadulni fogvatartóitól. Egy másik büntetőügy miatt nyomozók jártak a Békés megyei tanyán. Nekik mert beszámolni arról, hogyan is bánnak ott vele.

A táblabíróság közleményéből kiderül, a pár korábban egy nőt is dolgoztatott a birtokán. Az asszony egy évet töltött a kegyetlen páros keze alatt, ő azonban meg tudott szökni tőlük.

Az ítélőtábla kimondta: a vádlottak kötelesek egyetemlegesen megfizetni L. István János sértett magánfél részére 7 millió 69 ezer 383 forintot, míg R.-né Z. Mária részére 312 ezer 940 forintot az ítélet jogerőre emelkedését követően, 30 napon belül – olvasható a bíróság közleményében.

A Szegedi Ítélőtábla egyébiránt helyben hagyta a vádlottakra kiszabott börtönbüntetést. E szerint a páros női tagjának 4 évet, a férfinak 4 év 6 hónapot kell rács mögött töltenie.

Mennyien lehetnek még?

Egyre gyarabban derül fény ilyen esetekre. Alig néhány hete emelt vádat a szegedi ügyészség egy sándorfalvi férfi ellen aki szinte szó szerint kényszermunkára fogott egy fogyatékos férfit. A vádirat szerint áldozatait egy disznóóllal egybenyitott fészerben szállásolta el.

Tavaly nyáron öt, terror alatt dolgoztatott napszámost szabadítottak ki a rendőrök egy csanádpalotai vállalkozó kezei közül. A férfi, a nyomozati anyag szerint romlott, penészes ételekkel etette munkásait.

A legismertebb talán mégis a gádorosi csicskáztatók ügye. Az állattartásból élő család éveken át robotoltatott idős, beteg embereket. Házaikat, vagyontárgyaikat elvették, illetve hiteleket vetettek fel velük. Mindezért szidalmakat és verést kaptak viszont.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik