Szórakozás

Baleset és óriási dugó az M1-esen

Két autó ütközött, a karambolban nem sérült meg senki, viszont a járművek akadályozták a forgalmat, emiatt feltorlódott a sor.

Baleset lassítja a haladást péntek délelőtt az M1-es autópályán. A 101-es kilométerszelvényben, Görű térségében történt karambol, két jármű ütközött. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy magyar kocsi nem tartott kellő követési távolságot, és nekihajtott az előtte haladó szerb autónak.

Nem sérült meg senki, viszont a járművek elzárták a pályát, ezért a Budapest irányába vezető oldalon torlódás alakult ki. A rendőrség a helyszínelést már befejezte.

A hvg.hu munkatársa azt jelentette, 10 kilométeres a kocsisor a Budapest felé vezető oldalon.

Sorok, hűtőláda, megőrzött nagymama

Hatalmas sorok az autópályán – a közelmúlt egyik nagy torlódása 1988-ban keletkezett, de nem baleset miatt, hanem műszakicikk-vásárlás folytán. Ekkor nyílt meg ugyanis a lehetőség, hogy a magyar állampolgárok vásároljanak fejenként 60 dollárnyi valutát, és kimenjenek vele nyugati országokba. A magyar társadalom persze nem a bécsi szecesszió legjobbjainak festményeire volt kíváncsi, hanem átrándult az első faluba, a nagymamát leadta a nagymama-megőrzőben (kellett őt is vinni, hogy minél több 50-dollárt lehessen legálisan kivinni), aztán egy hűtőládával (45 ezret hoztak be abban az évben külföldről belőlük) vagy egy videomagnóval (180 ezerrel bővült a számuk külföldi forrásból) gazdagabban induljanak is haza. 1988 november 7-én (jeles nap, ugye, akkor még munkaszüneti nap) kezdődött a vásárlási láz, a bucsui határátkelőtől az onnan 12 km-re lévő Szombathelyig tartott a kocsisor. Április 4-én pedig félmillió magyar ment ki Ausztriába egy „Hűtőláda-fesztiválra”, abban az évben 50 milliárd forintnyi valuta landolt nyugati szomszédunknál.

Az M1-esen elhelyezett webkamerákon a mai baleset okozta kocsisort amúgy nem lehet észlelni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik