Szórakozás

Idős házaspár rabolhatta el a 10 éves kislányt

A tegnap előkerült 10 éves Andrea azt állítja, hogy nem elszökött meg otthonról, hanem elrabolták és megfenyegették.

A 89.5 Music FM aktív közösségi oldalának köszönhetően találtak rá a hétvégén eltűnt, 10 éves Andreára. A rádió hétfői, Délutáni RoadShow című adásából pedig az derült ki, hogy a kislányt elrabolták és megfenyegették.

A múlt hét végén egy fiatal kislány eltűnése sokkolta a hazai közönséget. A Music FM a rendőrség kérésére adta közre a hírt és posztolta ki Facebook oldalára a kislány képét, innen azonosította az a villamosvezető nő, aki értesítette a rendőrséget.
Hétfőn, a Music Fm Délutáni RoadShow című műsorában szólalt meg a kislányt megtaláló hölgy, akinek a gyermek azt mesélte, hogy egy idős házaspár vitte őt el, akiktől később sikerült megszöknie. Az adásból kiderült az is, hogy a házaspár megfenyegette a gyermeket, hogy senkinek nem mondhat semmit. A kislány – ahogy ezt megtalálójának mondta -, minden bátorságát összeszedve azonban elszökött tőlük még péntek este. Aznap egy bokor aljában aludt, szombaton pedig egész délután a városban lézengett, sokkos állapotban.

„Percek alatt több ezren osztották meg közösségi oldalunkon a rendőrségi felhívást, s jutott a hír majd’ félmillió emberhez” – mesélte Kiss Anikó a rádió vezérigazgatója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik