Szórakozás

Öt hét alatt egy új kormányablak

Átadták az új, okmányirodai funkciókat is ellátó dunaújvárosi kormányablakát április 4-én.

Galambos Dénes kormánymegbízott, a Fejér Megyei Kormányhivatal vezetője elmondta, hogy a Magyary-program szerint országszerte több mint 300, Fejérben 15 kormányablak létesül, a most átadott dunaújvárosival együtt.

Jelezte, ez az egyik legnagyobb integrált kormányzati ügyfélszolgálat Magyarországon, alapterülete 390 négyzetméter. A beruházás összköltsége 100 millió forint volt, amiből az építési beruházás összköltsége nettó 53 millió forint, az európai uniós pályázati forrás pedig mintegy 60 millió forint volt.

Az újonnan kialakított kormányablak épülete akadálymentesített, az ügyféltérben játszósarok is helyet kapott.
Cserna Gábor polgármester megjegyezte, hogy a kormányablak helyén fél éve még házasságkötő terem és anyakönyvi hivatal volt, majd öt hét alatt átalakították az épületet. Hozzátette: az épület önkormányzati tulajdonban van és térítésmentesen biztosítják a kormányhivatal járási hivatalának.

Közölte, hogy a kormányablak az 1,8 milliárd forintos uniós támogatásból, nyárra elkészülő új belváros első eleme. Jelezte, hogy pár hét múlva átadják a négymilliárd forintból megújuló kórházat, illetve hamarosan elkezdődik a Római városrész szociális rehabilitációja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik