Szórakozás

Cseke Katinkát vissza akarja kapni exbarátja

A színésznő jelenleg is egy bonyolult kapcsolatban évődik fiatal párjával, de most újra feltűnt a színen korábbi kedvese, a tunéziai Hassine.

Cseke Katinka sorra olyan partnert választ magának, aki mellett sérül a lelke, de szerinte ez sorsszerű. A Jóban Rosszban sztárja Joshi Bharat műsorának felvételén mesélt arról, hogy korábbi arab szerelme vissza akarja őt kapni.

“Most hívott fel két hete, egy év után, hogy nem tud nélkülem élni, feleségül akar venni és meghal, de én már nem érzek semmit. Az a legszebb az egészben, hogy Hassine, akit nagyon szerettem és az életemet odaadtam volna érte, most éli meg azt, amit én az elmúlt három évben. Akkor azt éreztem, hogy nem vagyok fontos, hogy én vagyok a szerelmesebb, hogy én harcolok csak ezért a kapcsolatért. Most pedig egyszer csak feltűnik a telefonban és sír-rí, könyörög, az apukája is azt mondja, hogy meghal, megőrül. Erre csak azt tudom mondani, hogy az ember mindent visszakap.”

A 42 éves színésznő jelenlegi kapcsolata sem zökkenőmentes, hiszen Olasz a gyerekei miatt még mindig volt feleségével él együtt. Katinka ugyan nehezen viseli a helyzetet, de kitart, mégis úgy gondolja, hogy 10 év múlva egyedül lesz, esetleg egy újabb reménytelen kapcsolatba vág bele.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.