Szórakozás

Ki legyen az ország naptárdívája?

Kiszel Tünde és Zalatnay Cini után immár Rubint Réka is beszállt a "naptárbizniszbe". Ön szerint ki a legszexibb? Szavazzon!

Egy gyönyörű, egzotikus országban készített pikáns fotókat feleségéről Schobert Norbi. Vannak azonban, akik úgy gondolják, a háromgyermekes anyuka túl sokat mutat magából. A fitneszkirálynő persze hozzászokott már a hasonló támadásokhoz, hisz nem most készültek róla először szexi szépek.

“Nagyon szeretem megmutatni azt, hogy háromgyermekes családanyaként is lehet teljesértékű nőként élni az életet. Azt hiszem, hogy egy fürdőruha és egy fehérnemű között csupán az a különbség, amennyit fejben teszünk” – mondta korábban Réka.

Nem a fitneszedző azonban az egyetlen, aki naptárral lepi meg rajongóit. Kiszel Tünde például minden évben különleges képekkel örvendezteti meg hódolóit, a mostani naptár pedig már a tizenharmadik a sorban.

Fotó: Morvai Tamás

“A tizedik naptáram után azt mondtam, ennyi elég volt, de amikor bejelentettem, hogy nem készítek többet, lett egy kisebbfajta felzúdulás a rajongók körében. Ezek után ki is adtam egy válogatásképekből álló naptárt, majd jött a 3D-s, és végül most a legújabb. Úgy gondolom, amíg a rajongók szeretik és akarják, addig lesz naptáram” – hangoztatta Tünde.

Zalatnay Cini naptárát is nagyon várták már az érdeklődők, hisz az énekesnő megígérte, hogy minden eddiginél szexisebb képek készülnek majd róla. A 66 éves Cini igazán büszke képeire, azt mondja, hogy nincs miért szégyenkeznie. Igaz lánya kezdetben nem örült a vetkőzésnek.

“Amikor megemlítettem a dolgot, azt mondta “Anya, nem kellene”.. Hisztiről azonban szó sem volt, és azt sem mondta, hogy többé nem áll velem szóba, ha megcsinálom. Egyszerűen féltett az emberek rosszindulatától, attól, hogy kinevetnek majd a hátam mögött” – magyarázta az énekesnő.

 

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.