Szórakozás

Egy kicsit túlzott a bejelentő

Sebestyén Lilla
Sebestyén Lilla

2014. 03. 19. 12:55

Cecén, a Diós tanya közelében egy körülbelül fél hektáros terület égett március 18-án. A tűzoltók sikeresen eloltották a tűzet, de továbbra is arra kéri az állampolgárokat, hogy semmilyen indokkal ne gyújtsanak tüzet a szabadban.

A délutáni órákban érkezett a bejelentés, miszerint Cecén, a Diós tanya közelében több hektáros területen ég az erdő. A katasztrófavédelem műveletirányítása a sárbogárdi hivatásos tűzoltók három gépjárművét riasztotta a helyszínre, segítségnyújtásra pedig Tolna- és Bács-Kiskun megyékből is érkezett egy-egy tűzoltóautó március 18-án.

Szerencsére nem a lábon álló faállományban és nem akkora területen csaptak fel a lángok, mint amiről a segélykérő hívás szólt. Az erdőben körülbelül fél hektáros területen úgynevezett vágástéri hulladék, kivágott fák, gallyak, aljnövényzet égett, amely közvetlen veszélyt jelentett az akácfa erdőre. A huszonkét tűzoltó öt vízsugárral és számtalan kéziszerszámmal először a továbbterjedést akadályozta meg, ezt követően pedig eloltották a tüzet. Az esemény során nem történt személyi sérülés.

A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság továbbra is arra kéri az állampolgárokat, hogy semmilyen indokkal ne gyújtsanak tüzet a szabadban. Megyénkben jelenleg is elsőfokú meteorológiai figyelmeztetés van érvényben a várhatóan 70-85 kilométer/órás széllökések miatt. Ilyen időjárási körülmények esetén még a körültekintéssel végzett égetés is pillanatok alatt kicsúszhat az ellenőrzés alól, és nagy területeket perzselhetnek fel a lángok.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

3d illustration of city quarter construction with crane over black background

Lakáskassza: kétharmad a kormány ellen

Kommentek

Farkas Norbert / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.