Szórakozás

Nem találják a Lázár Jánosnak írt fenyegető levél eredetijét

Nagyon sok a kérdőjel a megvádolt exrendőr ügyében.

Január közepén kezdődött meg a Szegedi Törvényszéken annak a tápiószentmártoni férfinak a pere, aki a vád szerint még 2011-ben fenyegető üzenetekkel zaklatta Lázár János és Czerván György országgyűlési képviselőket. Az ügyészség szerint a község volt alpolgármesterét telefonon hívogatta, illetve két alkalommal személyesen is felkereste, míg Lázárnak egy levelet küldött, melyben a gyerekei megcsonkításával fenyegette meg. A 45 éves volt rendőr mindkét esetben az öregségi nyugdíjra vonatkozó fideszes törvényjavaslatot kérte számon a politikusoktól.

Bánfalvi Zorán a napokban nyilatkozott az Origo című hírportálnak. Elismerte, valóban felkereste Czervánt, hogy megtudja, hogyan fog szavazni a kérdéses ügyben, és tett is néhány megjegyzést a politikusra, ez azonban szerinte még nem minősül zaklatásnak, azt pedig egyenesen túlzásnak tartja, hogy emiatt életvédelmis nyomozók törjék rá az ajtót az éjszaka közepén. Azt, hogy a Miniszterelnökséget vezető államtitkárnak címzett levelet ő írta volna a portálnak is és a bíróságon is tagadta.

Az utóbbi váddal kapcsolatban ugyanakkor nagyon sok a kérdőjel. Az exrendőr számítógépét még egy korábbi rendőrségi ügye miatt vizsgálták meg. Csak később nézték át újra a merevlemezről készített másolatot, amikor kiderült a Lázár Jánosnak írt levelet Bánfalvi lakhelyéhez közel, Tápióbicskén adták fel. Bár az írást, egy törölt fájlban megtalálták, a kinyomtatott és feladott levél címzését a grafolófus szerint nem Bánfalvi írta.

A férfi kérte, hogy egy általa felkért szakértő is megvizsgálhassa az említett másolatot, azt azonban a hatóságok nem találják. A Szegedi Törvényszék azt közölte, hogy azért nincs náluk, mert azt egy másik ügyben foglalták le, és magát a lemezt nem csatolta az eljáró hatóság, ugyanakkor intézkedtek annak felkutatásáról.

A szövevényes ügyről részletesebben itt olvashatnak.

Ajánlott videó

Az operatív törzs pénteki tájékoztatóján az is elhangzott, hogy sem az iskolákban, sem az óvodákban nem lesz gyermekfelügyelet, amíg be kell zárniuk. Müller Cecília drasztikus emelkedésről és rémisztő adatokról beszélt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.