Szórakozás

Vasúti töltés égett – Közös érdekünk a megelőzés

Vasúti töltés oldala égett március 12-én kora délután, Sárkeszi külterületén. A katasztrófavédelemhez érkezett bejelentést követően a székesfehérvári tűzoltók három gépjárműve indult el segítséget nyújtani.

A tűzoltók kiérkezésének időpontjában már egy kilométer hosszúságban csaptak fel a lángok, amelyek a töltés melletti rét körülbelül négy-öt hektáros részére is továbbterjedtek. A füst miatt az érintett vasúti pályaszakaszon is sebességkorlátozást rendeltek el a beavatkozás időtartamára. A tűz további terjedésének megakadályozásához és végleges eloltásához a tizenhárom tűzoltónak két vízsugárra, számos kéziszerszámra és több mint két órára volt szüksége.

A fenti esemény ismét felhívja a figyelmet a szabadban történő tűzgyújtás veszélyeire. Minden esetben kellő körültekintésnek, valamint az esetleges kockázatok felmérésének kell megelőznie az ilyen jellegű cselekményeket.

Megyénk területén március eleje óta tizenkét alkalommal kellet a tűzoltóknak növényi vegetációt károsító tűzeseteknél beavatkozni. Eddig jelentős kárral járó, illetve nagykiterjedésű területen pusztító események nem voltak, azonban a tavaszias, csapadékszegény időjárás és az emberi gondatlanság magában hordozza a további tűzesetek kialakulásának lehetőségét. Közös érdekünk a megelőzés, a felelősségteljes magatartás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik