Szórakozás

Szorongást kelt a személyes találkozás online ismerkedés után

A Facebook egyik előnye az, hogy összeköti az embereket a világ legkülönbözőbb részein, mégis vannak hátrányai az ismerkedésben.

Arizonai kutatók azt vizsgálták, hogyan reagálnak az emberek a személyes találkozásra azt követően, hogy korábban megismerkedtek az adott személlyel az interneten – írja a Házipatika.com.

Kiderült, hogy a személyes találkozás során a résztvevők negatív izgatottsága megemelkedett, ami a szakértők szerint a szorongás növekedésével hozható összefüggésbe.

A mesai Bencés Egyetem kutatói Shannon Rauch vezetésével 26 női egyetemi hallgatót szereltek fel elektródákkal, amelyek a bőr-galván válasz (GSR) segítségével mérték a fiziológiai izgatottság mértékét. A hallgatókat négy csoportra osztották, és megkérték őket, hogy egy arcfelismerő feladatra való felkészülésként memorizálják egy másik női hallgató arcát. Az első csoport tagjainak egy facebookos profiloldalon kellett megnézniük a másik személy arcát. A második csoport tagjai szemtől-szemben nézték meg a személy arcát, aki ugyanabban a szobában tartózkodott. A harmadik csoport tagjainak először a facebookos fényképet mutatták meg, és csak ezután találkoztak személyesen a másik nővel. A negyedik csoport tagjai pedig először találkoztak személyesen a másik hallgatóval, és utána nézték meg facebookos fényképeit.

Kiderült, hogy azok, akik először nézték a facebookos fényképeket, és csak ez után találkoztak a személlyel, fokozott izgalmat éreztek. Ez különösen azokra volt igaz, akik eleve magas pontszámot értek el a szociális szorongást mérő tesztben. “Ez a fajta szociális összehasonlításból eredő aggodalom fokozott izgatottsághoz vezethet, amikor a stimulusként szolgáló személy jelen van” – írták a kutatók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik