Szórakozás

Kínos helyzetbe került D. Tóth Kriszta

A tévés még kiskamaszként mondott meggondolatlan dolgot egy roma család otthonában. A mai napig rosszul érzi magát miatta.

D. Tóth Kriszta a nyitottság fontosságát hirdető kampányban mesélt saját történetéről. Az egykori híradóst gyerekkorában vitték el pedagógus szülei egy roma családhoz, családlátogatásra, ahol nagy szeretettel fogadták őket. Míg főtt az ebéd, Kriszta két nagyobb lány társaságában kilátogatott a helyi búcsúba, visszatérve pedig élményeiről faggatták a vendéglátók.

“Amikor visszaértünk, megkérdezték, hogy tetszett a búcsú. Én meg 10-12 éves cserfes kislányként azt mondtam, amit ott hallottam egy helybéli csoporttól, hogy a búcsú az nagyon jó volt, csak sok volt a büdös cigány. Szavakkal nem tudom elmondani, hogy mi történt ott akkor a szobában, de a mai napig összeszorul a gyomrom, mert emlékszem a szomorú tekintetekre, a lesütött szemekre és a megránduló öklökre. A helyzetet, milyen ironikus, Kalányos Gyuri édesanyja mentette meg. Odajött hozzám, megölelt, odamutatott az asztalra és azt mondta, hogy gyere, ülj le közénk, megterítettem neked is, forró a leves egyél, nehogy kihűljön.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik