Szórakozás

Főbe lőtték a kutyákat az ebtelepen

A rendőrség a volt sintért gyanúsítja az állatok kegyetlen kivégzésével.

Valamennyi jóérzésű embert sokkoltak a Makón tavaly januárban történtek, amikor is egy fejbelőtt, de még lélegző, félholt kutyát dobtak a sintértelep egyik dögkonténerébe.

A haldokló ebre egy állatvédő talált rá, aki fényképeket és videókat is készített a jószágról, majd a felvételek alapján feljelentést tett a rendőrségen. Később kiderült, négy másik kutya hasonlóan végezte a telepen.

Szenti Szabolcs százados, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője a Délmagyarországot a napokban arról tájékoztatta, hogy az ügyben lezárták a nyomozást, és az iratokat, a volt gyepmester elleni vádemelési javaslattal megküldték az ügyészségnek.

Kiderült a férfit korábban többen is látták a kutyák körül egy fanyelű pisztollyal. A volt sintér azt állította, az csak kábító fegyver volt, ilyet azonban a rendőrök nem találtak nála (engedéllyel tartott vadászpuskákat viszont igen). Az állatkínzással vádolt férfi azt állítja, csak méreginjekcióval altatott, a törvényi előírások szerint.

A lapnak nyilatkozott a makói gyepmesteri telep új sintére is. Mint mondta bő egy éve dolgozik a megvádolt sintér helyén, de még egyetlen kutyát sem kellett megölnie. Eddig minden hozzákerült állatnak sikerült gazdát találni.

A további részletekről a Délmagyar.hu-n olvashat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik