Szórakozás

Kitiltották az országból a rendőröket elsodró görög sofőrt

Jogerősen két év, öt évre felfüggesztett börtönre ítélte szerdán a Szegedi Járásbíróság azt a görög sofőrt, aki járművével február 3-án az M5-ös autópályán elsodort két rendőrt, aki igazoltatni akarta őt.

A bíróság az 53 éves férfit ezenfelül öt évre kiutasította Magyarországról és két évre eltiltotta a vezetéstől. A sofőrt hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntettében mondta ki a bűnösnek a bíróság.

A munkanélküli férfi, aki a történtek előtt három hónapot Németországban töltött, Szerbián keresztül akart hazajutni, a rendkívüli időjárás és a rossz útviszonyok miatt azonban nem engedték belépni a szomszédos országba. A vádlott visszafordult, és az M5-ös autópályán elindult Budapest felé, a szemben lévő pályatesten azonban várakozó görög kamionosokat vett észre, akikkel beszélni akart, ezért megállt a belső sávban.

Mint arról a Szeged24 is beszámolt, az autópálya-rendőrség egyik arra haladó munkatársa ezt látva felszólította a férfit, hajtson tovább, majd amikor észrevette, hogy a vádlott kocsijának egyik kereke defektes, leállította az autót, és megpróbálta igazoltatni a sofőrt.

A vádlott azonban nem adta át okmányait, és bezárkózott autójába. A helyszínre érkező két határrendész is próbálta meggyőzni a görög férfit, ám ő hirtelen hátratolatva, majd balra egyenesen kivágva megkísérelt elhajtani.

A manőver közben a vádlott elsodort két rendőrt, egyikük a sztráda közepére repült, másikukat pedig – akinek fegyvere markolatával sikerült betörnie a vezető oldali ablakot – métereken át vonszolta magával a jármű. Ez a rendőr végül berepült a két útpályát elválasztó szalagkorlát alá, ő könnyebb sérüléseket szenvedett. Társa nem sérült meg.

Fotó: MTI

A vádlottat végül két kilométeres üldözés után tudták megállítani, miután járművével nekiütközött az egyik járőrautónak.

A történtek egy részét rögzítette a röszkei határátkelőhely hőkamerája, a felvételeket levetítették a tárgyaláson. A bíró az ítélet indoklásánál kifejtette, hogy a rendőrök intézkedése jogszerű és szakszerű volt, kötelességük volt a megkezdett intézkedést befejezni és a vádlottat föltartóztatni.

Kártérítést akar

A görög férfi ezt a döntést felháborodva, kiabálva kommentálta, majd elmondta, kártérítést fog követelni az intézkedő rendőröktől, illetve az általa igazságtalannak tartott fogva tartás miatt is.

A görög sofőr. Fotó: MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik