Szórakozás

Hajszálon múlt Rékasi Károly élete

A József Attila Színházban előadás közben egy nyolcvankilós vascső zuhant a színpadra.

A József Attila Színház társulata szombaton éppen csak megkezdte a Feketeszárú cseresznye című előadást, a nézőtéren telt ház várta a Nemcsák Károly, Pikali Gerda és Rékasi Károly főszereplésével futó darabot, de természetesen senki sem számított arra, hogy egyszer csak a semmiből egy lezuhanó vascső szakítja félbe az előadást. Alig tíz perccel a függöny felgördülése után azonban iszonyatos robaj terelte el a nézők és persze a színészek figyelmét.

Fotó: Merlin

“Pillanatok alatt történt az egész. Éppen Rékasi Károly és Fila Balázs állt a színpadon, amikor hirtelen fentről egy hatalmas cső zuhant melléjük. Egy pillanatig azt sem lehetett tudni, hogy ez az előadás része vagy sem, de aztán persze a színészek reakciójából és a nagy ijedtségből azonnal felismertem, hogy valami nem várt dolog történt” – mondta a Blikknek egy néző.

Szerencsére az ijedtségen kívül nagyobb baj nem történt, és az előadást sem kellett megszakítani. A kezdeti sokk után Rékasi megfogta a vascsövet, kivitte a színpad mellé, és folytatták az előadást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik